A metabolikus szindróma, a diabetes és a szív metabolizmusa. Üzenetek a klinikum számára

Tóth Kálmán

Metabolikus szindróma alatt a ma legelfogadottabb meghatározás szerint a centrális elhízást és a hypertonia, emelkedett triglycerid, csökkent HDL koleszterin, vagy emelkedett éhgyomri vércukorszint közül legalább kettő együttes előfordulását értjük. A metabolikus szindróma pathogenesisében az obesitasnak van alapvető szerepe, melynek diagnózisára alkalmasabbnak tűnik az etnikumfüggő derékkörfogat megadása, mint önmagában a BMI számítás. Az obesitas és így a metabolikus szindróma kialakulásában a genetikai tényezőknek és a környezeti hatásoknak egyaránt fontos szerepe van: az evolúció hosszú évezredei során alapvetően „takarékosságra” berendezkedett génállományunk nem tud alkalmazkodni a mindössze évtizedek óta tapasztalható „bőségre”, amely a túlzott, energiában és szénhidrátokban gazdag táplálékbevitelt jelenti, mely ráadásul csökkent testmozgással jár együtt. Ezen folyamatok eredményeként napjainkban az obesitas az egyik legjelentősebb egészségügyi problémát jelenti a fejlett és egyre több fejlődő országban is. Az amerikai lakosság legalább kétharmada túlsúlyos, s hazánkban is meglehetősen elszomorító a helyzet, a felmérések szerint az emberek több mint 40%-a túlsúlyos, és kb. 20%-a elhízott.

Tehát a metabolikus szindróma kialakulásában a centrális típusú obesitas, a nagy mennyiségű visceralis zsír játssza a fő szerepet, melynek eredményeként insulin rezisztencia és hyperinsulinaemia fejlődik ki. Ennek következtében komplex metabolikus zavar alakul ki a szénhidrát- és lipid anyagcsere zavarával, hypertoniával, mely akcelerált endothel diszfunkciót és akcelerált atherosclerosist okoz, jelentősen elősegítve ezzel a vascularis betegségek (ISZB, cerebrovascularis betegségek, perifériás érbetegség) kialakulását. Ezen állapotot továbbá fokozott coagulatio, csökkent endogén fibrinolysis, illetve fokozott trombocita aktiváció és aggregáció jellemzik, mely nagyfokú thrombosis készségben nyilvánul meg, s fontos tényezőt jelent az akut vascularis kórképek (akut coronaria szindróma, stroke) kialakulásában. A fent említett folyamatok kialakulásában és progressziójában is újabb ismereteink alapján fontos szerepet játszanak a gyulladásos folyamatok is.

A fent tárgyalt folyamatok különösen felerősödnek diabetes mellitusban, ahol a coronaria szívbetegek életkilátásai rosszabbak, mint nem cukorbeteg társaiké. Körükben gyakrabban jelentkezik myocardialis ischaemia, és magasabb a szívelégtelenség előfordulási aránya is. Mindezek hátterében szerepet játszik az akcelerált atherosclerosis, a diabeteses mikroangiopathia, a hyperinsulinaemia és a fokozott szimpatikotónia következményeként fellépő balkamra-hipertrófia és a megváltozott myocardialis anyagcsere. Diabetesben emelkedik a szabad zsírsav koncentráció, fokozódik a vázizomzat és a myocardium szabad zsírsav felvétele és felhasználása. Ezek az anyagcsere változások a diabeteses szívben a nagy energiájú foszfátok csökkent termeléséhez vezetnek adott mennyiségű oxigén felhasználása mellett, mivel az ATP képzés során a béta-oxidáció nagyobb oxigén igényű, mint a glikolízis. Így a myocardialis energia-anyagcserének a szabad zsírsavak felől a glükóz oxidáció irányába történő módosítása kedvezően befolyásolhatja a myocardialis ischaemiás epizódok számát diabeteses ischaemiás szívbetegekben.

Az obesitas, diabetes mellitus és metabolikus szindróma tehát civilizációs betegségek, melyek nagymértékben növelik a cardiovascularis kockázatot. Az életmódváltás ezen kockázat csökkentésének alapvető tényezője, melynek megvalósításában az egészséges táplálkozásnak és a rendszeres fizikai tréningnek döntő szerep jut.

Nyomtatható verzió